Hamarosan újra Budavári Palotakoncertek
Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetség is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.
Augusztus 2-án és 3-án, vagyis kicsit több mint négy hét múlva újra Budavári Palotakoncertek, az operett legnagyobb nyári ünnepe! A város kiemelten kezeli a hét éve töretlen sikernek örvendő rendezvényt, hiszen a kormányzat célja, hogy hazánk közösségi tereit tartalmas kulturális programokkal, kiállításokkal, koncertekkel töltsék meg, márpedig mi képviselhetné méltóbban ezt a szellemiséget, mint a Budavári Palotakoncertek. Az operettgála idén az Elemi szenvedélyek címet kapta, és ehhez méltó izgalmas műsort ígér. Mint azt már megszokhatta a nagyközönség, most is felcsendülnek majd az operettirodalom legnagyobb slágerei, többek között Kálmán, Lehár, Ábrahám örökzöldjei, ezek mellett lenyűgöző operamelódiákkal is készülnek közreműködőink, valamint a Fitos Dezső Társulat világhírű táncosainak köszönhetően népzenés és néptáncos motívumok teszik még színesebbé a gálaestet.
A nemzetközileg elismert néptánc társulat célja, hogy hitelesen megtanulja és magas szinten közvetítse a Kárpát-medence gazdag és sokszínű tánckultúráját. Fontosnak tartják a tánc színházi kifejezőerejét is megmutatni előadásaikban, legyen az felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló előadás.
– „Nyitottak vagyunk más művészeti ágakkal társulva új közös produkciók létrehozására, mely izgalmas fúzió a néptánc és az operett esetében is. Megtisztelő számukra az ország legkiválóbb operetténekes szólistáival egy színpadon szerepelni, népszerűsítve a magyar kultúrát.” – mondta Fitos Dezső, a társulat vezetője.
A Budavári Palotakoncerteken természetesen fellépnek az operett műfajának sztárjai, akik már évek óta rendszeres visszatérői a rendezvénynek, így ezúttal is ott lesz Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt. Újdonság a közönségnek, hogy több fiatal tehetség is lehetőséget kapott a szereplésre, köztük a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long, aki a Budapesti Operettszínház dubai A víg özvegy turnéja már összekovácsolt a társulattal, és a közönség nézők körében is nagy sikert aratott mint Rosillon. Long most számára új környezetben próbálhatja ki magát, amit már nagyon vár.
– “Korábban sokszor voltam turistaként a Budai Várban, és mindig néztem, hogy milyen szép, miközben arra gondoltam, ha valamikor fel lehetne itt lépni, annak nagyon örülnék. És most már végre lehet, ez nagyszerű érzés! A Palotakoncerten el fogom énekelni a Hazám, hazámat, a Pavilon-duettet és Violetta áriáját. Nagyon profi művészekkel vagyok körülvéve, ezért igyekszem, hogy én is minél ügyesebb legyek. Az operás vénám még egy kicsit erősebb, de dolgozom rajta, hogy az operett is legalább olyan jól menjen.” – összegezte gondolatait a vietnámi származású bonviván.
A Lehár-énekverseny díjazottjai, Faragó Alexandra és Dénes Viktor is a Palotakoncertek színpadára áll, bebizonyítva, hogy reményteljes az utánpótlás a műfajban, és a fiatalok is méltó módon viszik tovább a hungarikumnak számító operett hagyományait.
– “Ismertem korábban is a rendezvénysorozatot, azt is tudtam, hogy mindig óriási sikerrel megy. Több olyan augusztus 20-a volt, mikor magam is néztem. Nagyszerű érzés, hogy most én is részt vehetek benne, fantasztikus kollégákkal dolgozhatok együtt, sok szeretettel, lelkesedéssel fogadtak, ez nagyon jó érzés, erőt ad. Nagyon nagy dolog többezer ember előtt énekelni, bár klasszikus operettszínpadon nemrég Erdélyben, a Kolozsvári Állami Operával játszottam Bónit, itt Magyarországon, Budapesten ekkora közönség előtt most debütálok majd ebben a műfajban, és ez egy szuper dolog! Színészi oldalról nincs nagy különbség ahhoz mérten, mintha például a színházban játszanék, inkább csak az a mentális felkészülés más, hiszen rá kell hangolnom magam arra, hogy sokkal nagyobb közönségnek játszom, énekelek, mint a falakon belül.” – mondta el a rendezvény kapcsán Dénes Viktor.
Szubrett párja, Faragó Alexandra is izgatottan várja már az augusztust.
– “Az Operettszínházban stúdiósként kezdtem, ami nagyon jó, mert itt lehettem a színház falai között, ahol mindig ámulva figyeltem, hogyan dolgoznak a nagy művészek. A Palotakoncertet már régóta figyelemmel követem, csodálatos rendezvénynek tartom. Nagyon tetszett a sajtótájékoztatón a producerek megfogalmazása, mely szerint a műfaj arisztokráciája lép fel ezen az eseményen, és csodálatosan jó érzés akár egy ici-picit ehhez a csapathoz tartozni idén. A műfaj elismert sztárjaival dolgozni egyébként nagyon jó, mindenki roppant segítőkész, és nagyon örülök, hogyha dicséretet kapok tőlük. Ilyen nagy létszámú közönség előtt most fogok szubrettként debütálni, ez remek érzés. Szeretem az operett műfaját, mert elképesztően kedves, és nekem egyébként is van egy komika-vénám, amit eddig nem sikerült kiaknázni, mert én eredetileg musical-pályára készültem, később fordultam csak el az operett irányába, ami úgy tűnik, nem volt hiábavaló. Megtanultam érteni és élvezni ezt a műfajt, kedvet kaptam hozzá és időközben meg is értem rá, ráadásul szerintem a szubrett táncos-komikus páros egyébként is hálás feladat, mert a fűszere, színfoltja az előadásnak.”
A Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 2-án és 3-án láthatja a közönség. Fellép: Bordás Barbara, Dancs Annamari, Fischl Mónika, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt, illetve a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató nyerteseként is megismert Ninh Duc Hoang Long és a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny fiatal tehetségei, Faragó Alexandra és Dénes Viktor. Közreműködik a Fitos Dezső Társulat, valamint a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, vezényel Pfeiffer Gyula, rendező Bori Tamás.