Budavári Palotakoncertek – bejelentés
BUDAVÁRI PALOTAKONCERTEK
2017. augusztus 3-6.
Örömmel jelentjük be, hogy az ötödik jubileumi Budavári Palotakoncert fesztivállá növi ki magát. Emeljük a tétet a Budai Várban augusztus első hétvégéjén!
Az előző években teltházas operett gálákat szerveztünk az Oroszlános udvarban, és a helyszínen esténként közel 2.000 néző, a televízió képernyője előtt pedig több millió ember élvezhette a látványos operett műsorokat.
Idén nyáron olyan nemzeti előadó-művészeti társulatok is színpadra lépnek, akik itthon és külföldön egyaránt elismert művészek.
A fesztivál nyitányaként, augusztus 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes látványos táncszínházi előadása kerül színpadra. Az előadás témáját az idén 150 éves kiegyezés adja, a produkció koreográfusa Zsuráfszky Zoltán.
Sissi nyomában címmel augusztus 4-én és 5-én a Budapesti Operettszínház nagyszabású operettkoncertje kerül színre. A hazai operett komponisták mellett a bécsi operett világát is megidézi a műsor, amelynek szerkesztője Kerényi Miklós Gábor- KERO®, rendezője Somogyi Szilárd.
A Nemzeti Filharmonikusok augusztus 6-án Magyar est címmel mutatja be szimfonikus koncertjét, amelyet az együttes nemrégiben kinevezett zeneigazgatója, Hamar Zsolt vezényel. Az est során Liszt, Kodály és Dohnányi művei csendülnek fel; a szólista az ifjú zongoraművész, Ránki Fülöp lesz.