BUDAVÁRI PALOTAKONCERT 2020 HÁZIREND - Budavári Palotakoncert
 

BUDAVÁRI PALOTAKONCERT 2020 HÁZIREND

BUDAVÁRI PALOTAKONCERT 2020 HÁZIREND

A veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 2020. évi LVII. törvény értelmében a Kormány a 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 282/2020. (VI. 17.) Korm. rendeletével 2020. június 18. nappal hatályon kívül helyezte a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletet. Ennek értelmében zárt helyen vagy szabadtéren tartott kulturális rendezvény – a zenés, táncos rendezvények kivételével – minden további korlátozás nélkül látogatható, megtartható.

 

A jogszabály szerint zenés, táncos rendezvény: rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, nem zártkörű, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó rendezvény, amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni. Ehhez képest a Budavári Palotakoncert, a hatályban lévő jogszabályok értelmében, létszámkorlátozás nélkül, nyílt térben megtartható, mivel ez az esemény olyan rendezvénynek minősül, amely ültetett nézőtérrel rendelkezik.

 

Ezért van lehetőségünk a 2020. augusztus 8-i Budavári Palotakoncert megtartására, hiszen nézőink helyre szóló belépőjeggyel érkeznek az Oroszlános udvarba. A kormányrendelet értelmében szabadtéri előadásokon – így a Budavári Palotakoncerten is –  továbbra sincs ültetési és létszámkorlátozás.

 

Ugyanakkor az esemény szervezői számára rendkívül fontos, hogy a közönség, a fellépő művészek, az előadáson a háttérben és a nézőtéren dolgozók a járványügyi előírások enyhítése mellett is minél kisebb egészségügyi kockázattal számoljanak. Ennek érdekében az alábbi intézkedéseket hoztuk:

  • Az ülőhelyeket és a lelátót fertőtlenítve adjuk át nézőinknek.
  • A helyszínen fertőtlenítjük a felületeket.
  • A bejáratoknál szenzoros kézfertőtlenítőket helyezünk el, kérjük ezek használatát.
  • A biztonsági és hostess szolgálat, valamint a büfé munkatársai maszkot viselnek.
  • A maszk használata nézőinknek szabadtéren nem kötelező, de ajánlott, annak használatát minden vendég maga dönti el.
  • A mosdó használatakor az Országos Széchényi Könyvtár épületében kötelező maszk vagy arcot eltakaró sál használata.
  • Kérjük, beengedéskor, valamint a büfénél és a mellékhelyiségeknél legyenek szívesek betartani a 1,5 m-es távolságot.
  • Amennyiben lehetséges, a büfében válasszák a bankkártyás fizetési módot.
  • Dohányzás kizárólag az erre kijelölt területen lehetséges.
  • A rendezvényt lázas, vagy hányásos-hasmenéses megbetegedésben szenvedők, illetve légúti betegség tüneteit mutatók nem látogathatják.
  • A rendezvény alatt orvosi felügyelet biztosított (a Széchényi Könyvtár bejáratától balra).
  • Amennyiben Covid-19 fertőzés gyanúja merül fel, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendjének megfelelően kell eljárni. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ingyenesen hívható zöld számokat hozott létre a korona vírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében: 06-80-277-455 vagy 06-80-277-456.
  • Kapunyitás: 19:45-től

 

Budapest, 2020. augusztus 7.

 

A Budavári Palotakoncertet szervező Showtime Event Kft.